Tölgyessy Péter „semmit sem tanult, semmit sem felejtett” – megjegyzések a volt SZDSZ-elnök partizános szerepléséről

Tölgyessy Péter hosszú, közel kétórás interjút adott a Partizánnak, amelyben előadta a magyarországi és nemzetközi politikai helyzettel kapcsolatos elképzeléseit. A néhai SZDSZ volt elnökének számos állítása közül azzal mindenképpen egyetérthetünk, hogy

amikor nem csupán a belpolitikai események alakulása lesz közvetlen hatással mindennapjainkra, de olyan külső fejleményekkel is számolnunk kell, amelyek kimenetelére meglehetősen kevés befolyással bírunk. Azzal is nehéz lenne vitatkozni, hogy nem mindegy, milyen felkészültséggel vág neki egy ilyen időszaknak egy ország, főleg, ha Magyarország hányattatott 20. századi történelmére gondolunk. 

Nemcsak azért, mert nem értünk vele egyet, de azért is, mert néha önmagával is ellentmondásba keveredik. 

Bár a volt SZDSZ-elnök maga is bírálja azon ellenzéki társait, akik kritikátlanul fogadják el Magyar Péter abszurditásig menően nagyvonalú választási ígérgetését, és figyelmezteti a jelenlegi kormány leváltását mindenek elé helyezőket, hogy

a választás tétjét ő maga is történelmi magasságokba helyezi, és az önrendelkezés visszaszerzésének lehetőségeként nevezi azt meg. Tölgyessy értelmezésében ugyanis a jelenlegi kormány az, amely „az ország szíveként” felkínálja Magyarország szuverenitását az olyan hatalmaknak, mint Oroszország, Kína vagy újabban Donald Trump Amerikája, miközben az országon belül minden rajta kívül álló kezdeményezés megfojtására törekszik. Hogy miért kellene „visszaszerezni” a demokratikus önrendelkezést, ha egyszer – ahogy Tölgyessy kijelentéseiből következtethetünk rá – jelenleg is leváltható választások útján az aktuális kormány, ha valaki elegendő szavazatot szerez, rejtély, ahogy az is, hogy

A „demokratikus választásokon legyőzhető diktatúra” toposza azonban nem újdonság, így könnyen túlléphetünk rajta, ami érdekesebb, az az ország szuverenitásával kapcsolatos állítás.

ezt pedig az említett jó orosz, kínai és amerikai kapcsolatok tényére alapozza. Eközben azonban ő maga megtörtént tényként kezeli, hogy Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozásával lemondott a szuverenitása egy részéről, és éppen emiatt, illetve amiatt, hogy a NATO is egy „nagyon szoros szövetség”, ezek az országok már csak „félkülföldnek” tekinthetők, így az onnan érkező támogatások sem vehetők egy kalap alá a kínai vagy orosz irányból érkező pénzekkel. Annak egyébként, hogy Magyarország lemondott volna a szuverenitása egy részéről, az Alaptörvény E) cikkének (2) bekezdése ellentmond, hiszen eszerint az EU-tagságunkból csak bizonyos jogkörök közös gyakorlása, és nem azok átadása következik.

amiből nyilvánvalóvá válik, hogy „a szuverenitás felkínálásával” szembeni vagy az „önrendelkezés visszaszerzéséért” folytatott küzdelem jelszavai valójában a történelem „helyes” útjához való visszatérésről szólnak, ez az út azonban nem egy nemzeti történelmi fejlődési pálya – bár a volt SZDSZ-elnök a fél magyar történelmet felvonultatja az interjú során a kormánnyal szemben –, hanem egy nemzetközi, éspedig nyugati modell.

Miközben maga is felismeri, hogy az a cél, amelyet 1989-ben a közép- és kelet-európai társadalmak látni véltek maguk előtt, eltűnt, és néhány kisebb államot leszámítva ma már a korábban példaképnek tekintett nyugati országok is – Németországtól az Egyesült Államokig – súlyos problémákkal kénytelenek szembenézni, valójában nem tud kilépni abból a szemléletből, amely szerint a nyugati szövetségi rendszerek a történelem logikus befejezését jelentik. Bár nem mondja ki nyíltan, többször is utal rá, hogy nem az új körülményekhez igazodó új célok kitűzésében és új eszközök megtalálásában látná a megoldást korunk válságára, hanem magát a válságot sokkal inkább az egyedül helyes útról való – remélhetőleg időszakos – letérésként értelmezi. 

– amikor Magyar Péter és hívei a „rendszerváltozás befejezését” ígérik, ugyanerre apellálnak –, ahhoz a szemlélethez, amikor a „rossz” (keleti, ázsiai, autoriter) oldal felé lemondani a szuverenitásról elfogadhatatlan (ebben még egyet is érthetnénk, ha fennállna ilyen veszély), azonban a „jó” (nyugati, európai, liberális-demokratikus) oldal irányában egyenesen cél is.

amelyben a világ jelenlegi átrendeződése a demokratikus és autoriter hatalmak közötti küzdelem körül forog, és ebbe a keretbe illeszkedik bele a 2026-os magyarországi választás is, ahol a történelmileg helyes út érdekében a magyar választópolgároknak a várható nehézségeket is fel kell vállalniuk. 

A liberális nemzetközi rendszer lelepleződése és az amerikai hegemónia megroppanása nyomán egyre több ország próbálja egyre bátrabban képviselni saját érdekeit, ami természetesen megrázkódtatásokkal és nehézségekkel is együtt járhat. Míg Tölgyessy szerint Magyarország nincs felkészülve ezekre a változásokra, valójában éppen a magyar kormány az Európában, amelyik mindenkinél korábban felhívta a figyelmet a közelgő változások mértékére, amelyik először hirdetett olyan külpolitikát, amelyik megfelel az új kor igényeinek, és amelynek lépéseit az események már többször is igazolták.

A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója

***

(Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd)